Tízezer eurót találtak, előzetesbe kerültek

pénzváltó, valuta, külfüdről hazautalt pénz, euró
Illusztráció
Vágólapra másolva!
A három jóbarát egy szlovákiai kisvárosban találta az utcán a kitömött pénztárcát. Mivel a talált pénzt nem adták vissza a gazdájának, és pár óra alatt  több mint 6 ezer eurót költöttek belőle, akár több éves börtönbüntetést is kaphatnak.
Vágólapra másolva!

A 18, 27 és 28 éves férfiak épp gépkocsijukkal haladtak Kiszucaújhely központjában, amikor az egyik kereszteződésben a földön heverő pénztárcára lettek figyelmesek.

Megálltak, felvették, majd óriási örömben törtek ki, mivel 10 ezer euróval ( 3 millió forint ) lettek gazdagabbak. Legalábbis ők így gondolták, és nem sokkal később már Zsolnán mindössze pár óra alatt több, mint 1 800 000 forintnak megfelelő összegért vásároltak maguknak ruhákat és személyes használati tárgyakat.

Az esetről aTopky.sk szlovák hírportál számolt be. Mint kiderült , korábban az adott kereszteződésben egy 43 éves férfi zsebéből esett ki a pénztárca, aki ezután a rendőrséghez fordult segítségért.

Illusztráció Forrás: MTI/Kollányi Péter

A három "szerencsés jóbarát" azonban nem sokáig örülhetett a talált pénznek, ugyanis az utcai kamera segítségével a rendőrségleolvasta a kocsijuk rendszámát és másnap már a rendőrségen voltak kénytelenek visszaadni a tulajdonosnak a megmaradt 3890 eurót.

A három férfi ellen tények eltitkolása bűntettének vádjával indult eljárás. Ketten a vádlottak közül már előzetes letartóztatásban vannak. Bünösségük beigazolódása esetén 6 hónaptól 5 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti őket.