Verekedés az olasz parlamentben

Vágólapra másolva!
Az olasz parlamentben verekedés tört ki a bevándorló gyerekek olasz állampolgársága miatt.
Vágólapra másolva!

A római szenátusban kirobbant verekedésben az egyik olasz miniszter is megsérült. A bevándorló gyerekek állampolgárságról szóló vitája először lökdösésbe, majd verekedésbe torkollott.

Az Északi Liga szenátorai olyan táblákat emeltek a magasba, amelyeken az alábbi felszólítások álltak:

A szenátorok el akarták foglalni a kormánytagok székeit.

Az Északi Liga tagjait a szenátusi őrök szorították vissza.

A kormánynak fenntartott egyik széken ülő Valeria Fedeli oktatásügyi miniszter a lökdösődésben elesett.

Az Északi Liga szenátusi frakciója az úgynevezett Ius Soli törvénytervezet ellen tiltakozott. A képviselőház által 2015 októberében már megszavazott törvénytervezet

olasz állampolgárságot adna az Olaszországban születendő bevándorló gyerekeknek, abban az esetben, ha a szülők azt igényelnék, függetlenül az ő állampolgárságuktól.

Feltétel, hogy a szülők legalább egyike hosszú időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezzen az EU egyik tagállamában.

A korábban Olaszországban született bevándorlók gyerekei is igényelhetik nagykorúságuk elérése után az állampolgárságot, ha 18 éves korukig megszakítás nélkül az országban éltek.

- írta a Facebookon Matteo Salvini, az Északi Liga vezetője.

A Róma belvárosában található szenátus épülete előtt a szélsőjobboldali Új Erő (FN) mintegy ötven tagja tüntetett az olasz állampolgárság bővítése ellen.

Vízágyúval szorították őket vissza.