"Az egyetlen megoldás, hogy a csempészeket megfosszuk az üzlet lehetőségétől, és véget vessünk annak, hogy emberek a tengeren vesszenek oda, ha elérjük, hogy
illegális bevándorlók ne jussanak el Közép-Európába
- mondta Sebastian Kurz.
Szerinte, akit a Földközi-tengeren mentenek meg, annak tunéziai vagy egyiptomi befogadóközpontokban kellene helyet találni, de a két ország eddig elutasító volt ezzel a felvetéssel.
Az Európába tartó migránsoknak
európai uniós áttelepítési programot dolgozna ki,
így a rászorulóknak lehetne segíteni, visszaszorítva az embercsempészeket.
Eddig 70 ezer migráns érte el Európát a Földközi-tengeren keresztül, 1600 ember belehalt az utazásba.
Tavaly februárban Sebastian Kurz kezdeményezésére Bécsben megegyeztek a balkáni menekültútvonalban érintett országok illetékesei, hogy lezárják az útvonalat. Az osztrák külügyminiszter
azt szeretné, ha a határzárra emlékezető programot
dolgoznának ki.
Sokan, akik egy évvel ezelőtt még kritizáltak, már követik ezt a politikai irányt
– mondta, hozzátéve, hogy Németország sem folytatja már a nyitott határzár politikáját.
A Kurier című osztrák lap azt írta,
május utolsó hetében 10 ezer menekült
érkezett Olaszországba, 30 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában. Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter úgy véli, ha a tömeg megindul, a határ menti átléptető rendszer bizonyulna a legjobb megoldásnak.
Úgy vélik, idén 26 ezer menedékkérelmi igény érkezik be az osztrák hatóságokhoz. Idén jellemzően szíriaiak adták be kérelmüket, és kilencven százalékuk meg is kapta az engedélyt, hogy az országban maradhasson.