Egy 26 éves postás állt az öngyilkos játék mögött

Vágólapra másolva!
Egy orosz férfi találta ki a Kék Bálnaként hírhedtté vált internetes öngyilkos játékot. A kihívás-sorozat utolsó teljesítendő feladata az öngyilkosság volt. Több tucat ember haláláért lehet felelős. Elfogták, mindent elismert.
Vágólapra másolva!

A 26 éves Ilja Szidorovot vádolják azzal, hogy ő ösztönözte a fiatalokat, hogy kárt okozzanak magukban, és hogy a játék végén meg is öljék magukat.

A fiataloktól, akik csatlakoztak a játékhoz azt kérte, hogy

vágják meg magukat, nézzenek horrorfilmeket, ne aludjanak

és még egy sor olyan kihívásnak látszó feladat elé állította őket, amelyek mentálisan károsan hatottak rájuk.

Az 50. nap „kihívása" az öngyilkosság volt.

Szidorov azt állítja, hogy letartóztatása előtt legfeljebb 32 iskolást vett fel a csoportjába. A postás zokogott a felvételen, amikor a rendőrök kikérdezték letartóztatásakor.

Az utolsó áldozata, egy 13 éves lány egy vonat elé akart ugrani. Őt sikerült megmenteni.

Az orosz belügyminisztérium szóvivője, Irina Volk elmondta, hogy Szidorovot azóta figyelik, mióta egy 14 éves lány öngyilkosságot kísérelt meg idén.

A fotó illusztráció Forrás: Thinkstock

A Mail Online információi szerint a házkutatás során öt mobiltelefont, tabletet és SIM kártyákat is lefoglaltak.

Szidorov bevallotta, hogy ő volt a öngyilkos csoport vezetője, 32 tagja volt, akik mind kiskorúak.

Ő találta ki a feladatokat. A feladatok célja az volt, hogy öngyilkosságra ösztönözze őket.

Egy másik gyanúsítottat, Filip Bugyejkint májusban tartoztatták le, azzal vádolják, hogy a Kék Bálnához hasonló játékot hozott létre az Instagramon.

A Novaja Gazeta szerint fél év alatt Oroszországban 130 haláleset kapcsolható a csoporthoz.

Az Egyesült Királyság rendőrsége kifejezetten figyelmeztetett az online öngyilkossági csoportokra, amelyek a tizenéves közösségi médiát használókat célozzák meg. A "játék" Magyarországra is elért, két hónappal ezelőtti hírek szerint 50-nél is többen csatlakozhattak. Erről itt írtunk korábban.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!