Kiszabadították a szexrabszolgaként hónapokig láncon tartott nőt

Vágólapra másolva!
Lánccal a nyakán találtak rá az amerikai sorozatgyilkos rabjára. Todd Kohlhepp egy nőt és annak egyik barátját magához hívta, azzal az ürüggyel, hogy férfinak tudna valamilyen munkalehetőséget biztosítani. Az elkövető a férfit mellkason lőtte, a nőt pedig hónapokra bezárta egy fém konténerbe, ahol rendszeresen megerőszakolta.
Vágólapra másolva!

Női sikolyokat lehetet hallani egy fém konténerből, amit a nyomozók felnyitottak és ahonnan kiszabadítottak egy közel két hónapig bezárt nőt – írja a Fox News. Az áldozatot egy sorozatgyilkos, Todd Kohlhepp zárta be, aki érzelemmentesen vallotta be, hogy hét embert ölt meg Dél-Karolinában. A férfi két héte vallotta magát bűnösnek, hogy elkerülje a halálbüntetést és inkább életfogytiglanra ítéljék el.

Az ügyészek több videót, több tucat képet és több száz oldalnyi bizonyítékot vizsgáltak a férfi ügyében. A mentésről készült videón az is látszik, hogy közel 10 percig tartott a nő kiszabadítása, az áldozatot a földön ülve, egy lánccal a nyakában találtak meg.

A rendőrök megkérdezték a leláncolt nőtől, hogy hol van a barátja, mire azt válaszolta, hogy a fogva tartója háromszor mellkason lőtte a férfit.

– mondta a nő a rendőröknek.

A lány az egyik barátjával, Charles David Carverrel ment át a férfihez, hogy valamilyen ház körüli munkát ajánljon fel neki. Kohlhepp kivégezte a férfit, Brownt ezután zárta a konténerbe, ahol rendszeresen megerőszakolta.

Todd Kohlhepp 15 éves korában fegyverrel megfenyegette és megerőszakolta az akkori 14 éves szomszédját Forrás: Spartanburg megyei fogolytábor

Brown a kórházba szállítása alatt azt mondta, hogy Kohlepp bevallotta neki, hogy megölt egy házaspárt és

magára vállalt egy 13 éve megoldatlan gyilkosságot

Spartanburg megyében is, ahol négy embert öltek meg egy motoros bolt előtt. Kolhepp ez alapján végezhetett a 29 éves Johnny Coxie-val és a 26 éves Leigh McCraw-Coxie-val is még 2015 decemberében. Ebben az esetben is munkát ígért a fiatal házaspárnak.

A férfi a vallomásában azt mondta, hogy nem emlékszik arra, hogy bárki könyörgött volna az életéért.

– mondta Kohlhepp.

Kohlhepp Dél-Karolinába még 2001-ben költözött, miután 14 évet töltött börtönben egy emberrablásért Arizonában.

A hatóságok elmondták, hogy a férfinek mér gyerekkorában is volt hasonló bűncselekménye.

A 15 éves Kohlhepp fegyverrel kényszerített egy 14 éves szomszédját arra, hogy menjen vele egy házba, ahol megkötözte és megerőszakolta.