Háború lehet a vége az Öböl menti államok konfliktusának

Vágólapra másolva!
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című lapban közölt interjúban a német külügyminiszter, Sigmar Gabriel, hogy a térség országai között kialakult "drámai" viszály háborúvá szélesedhet.
Vágólapra másolva!

Sigmur Gabriel szerint is fontos lenne, ha az arab országok tárgyalnának egymással és megoldanák az egyre feszülő helyzetet, mielőtt háborba torkollik a feszültség.

Meg kell próbálni elkerülni a konfliktus további elmérgesedését, ezért törekedni kell arra, hogy a felek tárgyaljanak egymással

- állapította meg a külügyminiszter, aki a héten tárgyalt az arab és török kollégáival és ez alapján azt mondta:

Azonban Katar egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki teljesítené az arab országok feltételeit a béke eléréséhez- mondta a külügyminiszter.