EU: Minden uniós polgár ismerje el a romák egyenjogúságát!

Vágólapra másolva!
A romák integrált oktatása és lakáshoz segítése mellett, valamint a kényszerkilakoltatások ellen emelte fel szavát az Európai Bizottság. A tagállamoktól várnak megoldást.
Vágólapra másolva!

Az elfogadás és az integráció fontosságára szólította fel közös nyilatkozatban az uniós állampolgárokat Frans Timmermans első alelnök, Marianne Thyssen, Vera Jourová és Corina Cretu. Az uniós biztosok határozott fellépést sürgetnek a cigányellenesség felszámolására az egyenlő bánásmód jegyében, a a romák szombati nemzetközi napja alkalmából kiadott nyilatkozatban.

A tagállamoktól azt várják, dolgozzanak ki olyan hosszú távú terveket, melyekkel végleg felszámolhatják a társadalmi megkülönböztetést.

Ezt többek között a roma gyerekek integrált oktatása, valamint a családok lakáshoz juttatása mentén képzelik el, továbbá elejét vennék a kényszerkilakoltatásoknak is.

Az embereket arra kérik, ismerjék fel a roma kultúra egyediségét, és vallják magukénak az egyenlőségért folytatott küzdelmet.

Az Európa Tanács is megszólalt

Többet kell tenni a romák integrációjáért, mivel az előremutató eredmények ellenére még mindig túl sok roma család él szegénységben, korlátozottan jutnak hozzá az oktatási lehetőségekhez és a szociális juttatásokhoz - ezt Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára írta tegnap esti nyilatkozatában.

Jagland hangsúlyozta, szociális, oktatási, gazdasági és egészségügyi intézkedések révén a romáknak

ugyanolyan lehetőségekkel kell rendelkezniük,

mint a többségi társadalom tagjainak.

A főtitkár tíz pontban foglalta össze a romák, különös figyelemmel a roma gyerekek és fiatalok felzárkózásának és integrációjának 10 éves időtávban megvalósítandó legalapvetőbb feladatait.