Két éve tüntetnek, hétszázan meghaltak Etiópiában

Vágólapra másolva!
Már két éve tartanak a tüntetések Etiópiában, ahol szélesebb politikai szabadságokat követelnek tiltakozók és emberi jogi csoportok. Azt állítják, hogy az etióp kormány elnyomja az ellenvéleményeket.
Vágólapra másolva!

A kormányközeli Etióp Emberi Jogi Bizottság viszont éppen az ellenzéki csoportokat hibáztatja, amiért már közel

hétszázan haltak meg a tüntetéseken.

Beszámolójukban hozzátették, a biztonsági erők nem voltak felkészülve a zavargásokra. Tavaly októberben rendkívüli állapotot hirdettek, miután az egyik tüntetésen

55 embert taposott halálra

a könnygáztól és lövésektől megriadt tömeg.

Az etióp kormányt azzal vádolják, hogy bizonyos esetekben a bírósági eljárás nélkül rendelt el kivégzéseket, valamint sürgette a független vizsgálatokat.

A rendkívüli állapot alatt már több mint

25 ezer embert vettek őrizetbe,

és csak néhány ezret engedtek el azóta. A kormány részéről jelezték, hogy további "néhány ezer" embernek pedig a tüntetések előkészítése miatt bíróság előtt kell felelnie.