Izrael lezárta az Egyiptomba vezető határátkelőhelyét

Vágólapra másolva!
Az izraeli hatóságok lezárták hétfőn az Izraelből Egyiptomba vezető tabai határátkelőhelyet - jelentette a helyi közszolgálati rádió.
Vágólapra másolva!

Jiszráel Kac hírszerzési és közlekedési miniszter azt mondta, hogy a szokatlan lépésről azért döntöttek, mert titkosszolgálati információk szerint életveszélybe kerülhetnek a Sínai-félszigetre nyaralni utazó izraeliek. A határon hétfőtől nem engedik át Egyiptom felé az izraeli állampolgárokat, és Jiszráel Kac a rádióban felszólította a már ott tartózkodókat, hogy

haladéktalanul térjenek vissza Izraelbe.

Kac kijelentette, hogy ezúttal nem csak ajánlásról van szó, hanem számos tényező figyelembevételével meghozott döntésről.

- hangsúlyozta.

Figyelmeztetések

A miniszter közölte, hogy Jeruzsálem konkrét figyelmeztetéseket kapott izraeli turisták ellen készülő merényletekről, s kiemelte, hogy a virágvasárnapi, egyiptomi keresztény templomok elleni merényletek, valamint az Egyiptomban három hónapra bevezetett szükségállapot új helyzetet teremtett.

Nőtt a feszültség

Kac elmondása szerint a Szíriában és Irakban rá nehezedő, növekvő nyomás fokozza az Iszlám Állam terrorszervezet késztetését, hogy más helyeken merényleteket hajtsanak végre, és a szíriai légicsapások nyomán is - függetlenül azok végrehajtóitól - növekedett a feszültség a térségben.

Izrael az 1967-es hatnapos háborútól az 1979-ben megkötött Camp David-i békéig ellenőrzése alatt tartotta a Sínai-félszigetet, majd visszaadta Egyiptomnak. A félsziget a 80-90-es években kedvelt izraeli turista célponttá vált, azonban az utóbbi években az ott működő terrorista csoportok miatt veszélyessé vált a térség az izraeliek számára.

Nem hallgatnak a felszólításra

Jeruzsálem a nagyobb munkaszüneti időszakok előtt az utóbbi évtizedben többször felszólította az ország polgárait, hogy ne utazzanak a Sínai-félszigetre, de általában eredménytelenül, mert sokan mégis átkeltek a határon. A hétfőn este kezdődő ünnep, a pészah miatt az izraeliek tömegesen vonulnak szabadságra a következő napokban, és sokan közülük a figyelmeztetések ellenére a Sínai-félszigeten tervezték pihenésüket.