Pornót adtak délután egy vallási csatornán

Vágólapra másolva!
Pornófilmet adtak napközben az egyik vallási csatornán, Szenegálban. A nézők felháborodtak, a csatorna szerint bűncselekmény történt.
Vágólapra másolva!

A Touba TV nézői szinte sokkot kaptak hétfőn, amikor a vallási csatornára kapcsolva pornó ment a tévében. Ráadásul fényes nappal,

a pornót ugyanis délután 13:10-től 13:30-ig lehetett látni a csatornán.

Az iszlám csatorna későbbi közleménye szerint egy ismeretlen szabotőr átvette az irányítást a csatorna felett, és a szokásos vallási műsorok helyett adta adásba a pornót.

Szerdán a csatorna a történteket bűncselekménynek nevezte, és hivatalos panaszt nyújtott be, hogy mielőbb megtalálják a bűnösöket.

A műsorszolgáltató szerint

a nézők felháborodtak

a történteken. Többen is azt mondták, az eset egy "sátáni lépés" - írja a Washington Post.

A magánkézben lévő állomáson általában vallási műsorokat adnak, melyek az iszlám értékeivel és tanításaival összhangban vannak.