Terrorveszély miatt bezártak egy bevásárlóközpontot Németországban

München, 2016. január 1. Német rendőrök a központi főpályaudvaron Münchenben 2016. január elsején. A rendőrség terrorveszély miatt fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be a német városban. A főpályaudvart és a pasingi pályaudvart lezárták. (MTI/EPA/Sven Hoppe)
Vágólapra másolva!
A német rendőrség szerint terroristák támadást akartak végrehajtani Essen egyik bevásárlóközpontjában. A város központjában található plázában mintegy 200 üzlet található. Az ottani állomáson a metró sem áll meg.
Vágólapra másolva!

– mondta az észak-rajna-vesztfáliai rendőrség szóvivője.

A rendőrség szerint a terrortámadás csak a bevásárló központot érinti, ezért már a megnyitása előtt a hatóságok bejelentették a lezárását, így várhatóan a bevásárlóközpont egész nap zárva lesz – írja az Independent.

A Limbecker Platz nevű bevásárlóközpont weboldalán is közölte, hogy a szombati napon zárva fognak tartani. Németország egyik legnagyobb bevásárló komplexumában 50.000 ember fordul meg naponta. A nyomozóhatóságok tájékoztatták a helyi lakosokat, hogy az óvintézkedések alatt ne közelítsék meg a pálza környékét.

Legutoljára pár napja adtak ki fokozott biztonsági figyelmeztetést, amikor a düsseldorfi főpályaudvaron egy férfi fejszével tombolt. A fejszés támadó több embert megsebesített, de maga is megsebesült. Megpróbált elmenekülni a pályaudvarról, de a közelben elfogták, majd kórházba vitték. A rendőrség szerint magányos elkövető volt, aki mentális problémákkal küzdött.