Terrorcselekménnyel vádolják a járókelők közé hajtó férfit

Antwerpen gyalogosok közé hajtott egy autó belga belgium
A német nagyvárosokban, így Frankfurtban is betontömböket helyeztek el a forgalmas csomópontoknál. (képünk illusztráció)
Vágólapra másolva!
Terrorcselekmény kísérlete miatt vádat emeltek pénteken Belgiumban a tunéziai férfi ellen, aki autójával járókelők közé hajtott előző nap Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában.
Vágólapra másolva!

A 39 éves Mohamed R. ellen terrorista gyilkosság kísérlete és a fegyvertartásra vonatkozó szabályok megsértése miatt emeltek vádat. A bíróság pedig elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

A Le Soir szerint

a terrorista nem volt a belga biztonsági szakszolgálatok látókörébe, nem szerepelt a neve a szélsőségesek adatait tartalmazó adatbázisban.

– idézte a lap az egyik névtelen forrását.

Mohamed R. járókelők közé hajtott szerdán az észak-belgiumi Antwerpenben, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg. A hatóságok szerint terrortámadást sikerült megakadályozni.

A férfi autójában számos lőfegyvert, késeket és egy egyelőre ismeretlen folyadékkal teli kannát találtak.

Sikeresen megakadályozták a merénylőt Forrás: BELGA/AFP/Virginie Lefour

Brüsszelben szerdán az egy évvel ezelőtti terrortámadások áldozataira emlékeztek.

Belgiumban a hatóságok hármas, azaz súlyos fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy lehetséges és valószínű egy támadás.