Hollandia nem hagyta, hogy a török külügyminiszter leszálljon Rotterdamban

Recep Tayyip Erdogan
A sajtótájékoztatójára érkező Recep Tayyip Erdogan
Vágólapra másolva!
Hollandia visszavonta a leszállási engedélyt a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert szállító repülőgéptől, amely Rotterdamba tartott. Korábban a török politikus azt mondta, hogy akkor is elmegy a holland rendezvényre, ha esetleg nem hagynák felszólalni. 
Vágólapra másolva!

Mevlüt Cavusoglu Törökország külügyminisztere egy rotterdami rendezvényen vett volna részt, ahol a törökországi alkotmánymódosító népszavazás lesz a téma.

Ahmed Aboutaleb rotterdami polgármester korábban megtagadta annak a lehetőségét, hogy a külgyminiszter felszólaljon a Recep Tayyip Erdogan államfő jogköreit jelentősen kibővítő, az elnöki rendszer bevezetéséről szóló kampányrendezvényen.

Ennek ellenére a politikus el akart menni a Rotterdamba és kemény politikai és gazdasági szankciókkal fenyegetőzött, ha Hollandia ezt megakadályozza.

A holland kormány közölte, hogy a közrendre és biztonsági okok miatt vonták vissza a gép leszállási engedélyét. A fenyegetésről pedig azt közölte, hogy az teljes mértékben ellehetetlenítette az észszerű megoldások lehetőségét.

A külügyminiszter korábban azzal is fenyegetőzött, hogy ha az Európai Unió nem törli el a török állampolgárokkal szemben a vízumkényszert, akkor

az EU-val kötött migrációs megállapodás is veszélybe kerül.

Az Európai Unió arra hivatkozva nem adja meg a törököknek a vízummentes beutazás lehetőségét, hogy Törökország nem teljesített és nem is hajlandó teljesíteni minden szükséges feltételt.

Az EU bekeményített

Johannes Hahn, a bővítési tárgyalásokért felelős uniós biztos azt mondta, hogy leállnak azok a programok, amelyek nem hozták meg a kívánt eredményt. A 2014 és 2020 közötti uniós előcsatlakozási támogatásból Törökország a 4,45 milliárd eurónyi összegből 167,3 milliót folyósítottak. A jövőben ezek a kiadásokat csökkenteni fogják.

Az EU több politikusa is az aggodalmát fejezte ki Törökország demokratikus és jogállami berendezkedése miatt, főleg a tavaly nyári puccskísérletet követő megtorlások tekintetében.

– mondta az uniós biztos.