Migránsok fulladtak a tengerbe

Illegális bevándorlás - Görögország
Leszbosznál partot ért migránsok elhagyott csónakja és levetett mentőmellényei
Vágólapra másolva!
Elsüllyedt egy menekülteket szállító gumicsónak pénteken az Égei-tenger partján fekvő Kusadasi török kikötővárosnál. Tizenketten meghaltak, köztük öt gyerek és két nő.
Vágólapra másolva!

A csónakban összesen huszonkét szíriai migráns és két török állampolgárságú csempész volt, amikor a baleset történt. Számosz görög szigetre próbáltak átjutni illegálisan. Az embercsempészek hajójában nem volt mentőmellény. A parti őrség hét ember életét így is meg tudta menteni.

Miután a csónak felborult, a két csempésznek sikerült kiúsznia a partra. A rendőrség később őrizetbe vette őket.

Sokan a tengereken keresztül próbálnak Európába jutni Forrás: AFP/Hanife Erdinc

A tavaly március 18-án Brüsszel és Ankara között aláírt menekültügyi megállapodás következtében töredékére esett vissza a Törökországból a görög szigetekre tartó menekültek száma és ritkává váltak a hasonló esetek.

Ugyanakkor az Európai Unió és a Törökország között a közelmúltban kirobbant diplomáciai viszály hatására több török miniszter azzal fenyegetőzőtt, hogy elállnak az egyezménynek attól a pontjától, amely a menekültek visszatartásáról rendelkezik.