Már szankciókat emlegetnek a törökök Hollandia ellen

Vágólapra másolva!
Részleteket nem említett, de Ömer Celik európai uniós ügyekért felelős török miniszter hétfőn azt mondta Ankarában, hogy biztosan lesznek Hollandiát érintő török szankciók. 
Vágólapra másolva!

Törökország európai uniós ügyekért felelős minisztere hétfőn már azt mondta Ankarában, hogy biztosan lesznek Hollandiát érintő török szankciók. Ömer Celik egéybként további részleteket nem említett a hétfői sajtótájékoztatón.

Ömer Celik a sajtótájékoztatóján azt is monmdta, hogy „Hollandia

A holland bevándorlásellenes Szabadságpárt (PVV) elnöke, Geert Wilders dzsámik bezárásáról és kitoloncolásokról beszél. Napjaink fasizmusa a kulturális felsőbbrendűséget hirdető megközelítésből ered. Ez fenyegeti Európát, a probléma megoldásában nagy munka vár az unióra”.

Hollandiában szerdán parlamenti választásokat tartanak. A kampány egyik központi témája a holland identitás kérdése, valamint

az állam viszonyulása a bevándorlókhoz és az iszlámhoz.

Egyébként Mark Rutte kormányfő pártjának legfőbb riválisa a PVV. Hollandia és Törökország között a napokban diplomáciai vitát okozott, hogy a holland hatóságok nem engedték meg két török miniszternek, hogy Rotterdamban részt vegyen egy törökországi népszavazást megelőző kampányrendezvényen.