Lettország védelmi egyezményt kötött az USA-val

Vágólapra másolva!
Védelmi egyezményt kötött csütörtökön Lettország és az Egyesült Államok - jelentette be Raimonds Bergmanis lett védelmi miniszter.
Vágólapra másolva!

A megállapodás

jogalapot teremt arra, hogy amerikai katonák állomásozhassanak a balti állam területén,

és ilyen értelemben kiegészíti azt a már meglévő NATO-egyezményt, amely lehetőséget ad arra, hogy egy NATO-tagállam a szervezet egy másik tagállamának területére küldjön katonákat. A csütörtökön aláírt megállapodás "fontos lépést jelent a lett védelmi képességek megerősítésében" - mondta a lett védelmi miniszter.

Észtország is erre készül

Észtország is hasonló védelmi egyezmény megkötésére készül az Egyesült Államokkal. A tallinni kormány épp csütörtökön hatalmazta fel a védelmi minisztert egy kétoldalú megállapodás aláírására.

A balti államok 1991-es függetlenné válásuk óta keresik az amerikaiak szövetségét Moszkvával szemben.

Az utóbbi időben Oroszországnak az ukrajnai konfliktusban játszott szerepe miatt saját biztonságukat is veszélyeztetve látják.

Szintén aggodalmat keltett a balti államokban, hogy Donald Trump, a jövő héten hivatalba lépő új amerikai elnök választási kampánya során többször is megkérdőjelezte az Egyesült Államok központi szerepvállalását a NATO-ban.