A szigorú biztonsági intézkedések ellenére is voltak szexuális bűncselekmények Kölnben, ezen a szilveszteren is - hangzott el az állami tévében. Az M1 kölni tudósítójának beszámolója szerint
a város több pontján is intézkedniük kellett a rendőröknek, mert bevándorlók rendbontásokra készültek.
A kölni rendőrség szóvivője hajnalban jelentette, hogy migránsok zaklatták az ünneplőket. Éjjel kettőig két szexuális molesztálás történt. Az egyik a belvárosban, a dómnál volt, a másik pedig a főpályaudvarnál, ahol három migráns volt az elkövető. A támadókat hamar elfogták.
A szilveszteri rendezvényekhez kapcsolódóan több száz embert vettek őrizetbe Kölnben. A rendőrség közlése szerint többségük észak-afrikai származású. A hivatalos közlés szerint ellenőrizték - illetve ellenőrzik - a személyazonosságukat, továbbá tartózkodási papírjaikat.
A kölni két eset mellett húsz másik szexuális zaklatásról történt hatósági bejelentés más észak-rajna-vesztfáliai városokból.
Tavaly szilveszterkor Köln belvárosában tömegesen fordultak elő hasonló bűncselekmények. Migránsok csapatokban vonulva támadtak nőkre,
körbevették és fogdosták az áldozatokat, közben loptak tőlük.
Mint arról az Origo is beszámolt, a tavaly szilveszteri zaklatók közül egy év alatt mindössze két támadót ítéltek el.