Újabb lépést tettek előre a székelyföldi autonómia kezdeményezői

október 23., békemenet, fidesz, bayer zsolt, tüntetés, Székelyzászló a Békemeneten.
Vágólapra másolva!
Megjelent Románia hivatalos közlönyében csütörtökön a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezet, amelyet polgári kezdeményezésként akar a román parlament elé terjeszteni egy - a Gyergyószéki Székely Tanács által megalakított - tíztagú kezdeményező bizottság.
Vágólapra másolva!

A tavaly novemberben beterjesztett tervezet szövege együtt jelent meg a - szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló - törvényhozási tanács véleményezésével, amely a kezdeményezés elutasítását javasolja a törvényalkotóknak.

Zászló után autonómiát akarnak Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Romániában az állampolgárok akkor kezdeményezhetik egy törvénytervezet parlamenti megvitatását, ha azt legalább százezren támogatják. Az aláírásgyűjtés előfeltétele, hogy a tervezetet a törvényhozási tanács véleményezze, és az megjelenjen a hivatalos közlönyben.