Kövér László pozitív változásra számít a román-magyar viszonyban

Vágólapra másolva!
Kövér László szerint a december 11-én tartandó romániai parlamenti választás után a román-magyar államközi viszonyban is pozitív változás állhat be. Az Országgyűlés elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kolozsvári székházában Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről.
Vágólapra másolva!

Kövér László azt mondta, hogy az államközi kapcsolatok előmozdításában számít azokra a magyarokra, akik a decemberi választások nyomán mandátumot szereznek a bukaresti parlamentben. Úgy vélte: a személyes szerepvállalása a romániai választási kampányban azt a támogatást fejezi ki, amelyet a Fidesz és a KDNP ad az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös listaállításában megvalósult magyar összefogáshoz.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke pedig arról beszélt, hogy erkölcsi kötelesség volt a magyar összefogás, és minden adott ahhoz, hogy a magyarságnak erős képviselete legyen a bukaresti törvényhozásban.