Kilenc vezetőt tartóztattak le a 74 munkást maga alá temető állvány miatt Kínában

Kína Fengcseng baleset összedőlt egy állvány negyven ember életét vesztette
Fengcseng, 2016. november 24. Túlélők után kutatnak mentők Fengcsengben 2016. november 24-én, miután összedőlt egy állvány egy szénerőmű építése közben a kelet-kínai Csianghszi tartományban fekvő városban. A baleset következtében legalább negyven ember életét vesztette. (MTI/AP/Hszinhua/Van Hsziang)
Vágólapra másolva!
Letartóztatták annak a kelet-kínai építkezésnek a kilenc vezetőjét, ahol egy állványzat összeomlása 74 ember halálát okozta a múlt héten - közölte hétfőn a Hszinhua állami hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A szerencsétlenség csütörtökön történt a Csianghszi tartománybeli Fengcsengben, ahol egy szénerőmű hűtőtornyának építésén ledőlt egy toronydaru, magával rántva a teljes állványzatot, amelyen a munkások tartózkodtak.

Mentőcsapat kereste a túlélőket a baleset után Forrás: MTI/AP/ÚJ KÍNA/Van Hsziang

A Hszinhua jelentése szerint a kilenc letartóztatott között van a hűtőtornyot építő Hopej Jineng Tower Engineering vállalat elnöke és főmérnöke is.

Mindannyiuk ellen bűnvádi eljárás indult.

A kínai média a múlt héten 13 ember őrizetbe vételéről beszélt. A Hszinhua azonban nem tesz említést arról, hogy mi történt azóta a többi négy őrizetessel.

Sok balesetet eltitkolnak

A hivatalos adatok szerint tavaly Kínában mintegy 281 ezer munkahelyi balesetet jegyeztek fel, amelyekben összesen 66 182 ember vesztette életét. Néhány nem kormányzati szervezet azonban ennél nagyobbra becsüli a halálos áldozatok tényleges számát, mivel állításuk szerint sok balesetet eltitkolnak.

A csütörtöki baleset pontos okáról még nem adtak tájékoztatást. A Hopej Jineng illetékesei azonban annyit már a szerencsétlenség napján elismertek, hogy a siettették a munkálatokat.