Hiába a kamerák és az őrök, a gyújtogató gyorsabb volt

Christmas fire Horizontal
Csak a fémszerkezet maradt
Vágólapra másolva!
Mindössze pár órával a felavatását követően idén is a lángok martalékává vált a karácsony szellemét jelképező óriási szalmakecske a svédországi Gävle főterén. A szobrot az évek során több mint két tucatszor pusztították el vandálok.
Vágólapra másolva!

Hétfőre virradó éjszaka egy ismeretlen elkövető átmászott a 13 méter magas szalmakecskét övező kerítésen, folyadékot locsolt a szoborra és meggyújtotta azt, miközben két biztonsági őr is a közelben tartózkodott. "Ó jaj, milyen kevés időt tölthettem veletek barátaim. De feltámadok hamvaimból, és jövőre újra találkozunk" - olvasható a tiszavirágéletűnek bizonyult alkotás Twitter-oldalán.

Csak a fémszerkezet maradt Forrás: AFP/Pernilla Wahlman

A szalmakecske évszázados múltra visszatekintő skandináv karácsonyi szimbólum. A szobrot a karácsonyi ajándékokat hozó Mikulás érkezése előtt állítják. A Stockholmtól 150 kilométerre északra fekvő Gävle főterén 1966 óta készítenek évente óriási szalmakecskét, amelyet minden évben advent első vasárnapján lepleznek le.

A város honlapja szerint a 3,6 tonnás kecskét a vandálok eddig több mint két tucatszor égették porig, csapódott már bele autó, hackertámadást is terveztek ellene és az elrablása is felmerült.

Így nézett ki a felavatásakor a szalmakecske Forrás: AFP/Pernilla Wahlman

A szervezők szerint idén már nem építik újjá a látványosságot.