December elsején csaptak volna le újra a terroristák Franciaországra

Vágólapra másolva!
Hűséget esküdtek az Iszlám Állam dzsihádista szervezetnek, és szíriai–iraki irányítókkal álltak kapcsolatban annak a hétvégén leleplezett terrorkommandónak a tagjai – négy francia és egy marokkói állampolgár –, amely december 1-jére tervezett újabb merényletsorozatot Párizsban – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Francois Molins párizsi főügyész.
Vágólapra másolva!

Bernard Cazeneuve belügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy a vasárnapi hatósági akcióval, amelynek során hét embert vettek őrizetbe a kelet-franciaországi Strasbourgban és a dél-franciaországi Marseille-ben, sikerült elejét venni egy, az ország ellen régóta tervezett terrortámadásnak.

A hét gyanúsított közül kettőt kedden szabadon engedtek, öt másik őrizetbe vételét pedig meghosszabbították a hatóságok, kihallgatásuk jelenleg is tart. A négy francia állampolgár 35 és 37 év közötti, a marokkói 46 éves, ellenük várhatóan pénteken emelnek vádat a terrorelhárítási vizsgálóbírók.

Az ügyész szerint

merénylet előkészítésének céljával létrehozott terrorista bűnszövetkezetben való részvétel lehet ellenük a vád.

A Marseille-ben letartóztatott marokkói állampolgárra a portugál társszervek hívták fel Franciaország figyelmét. A radikális iszlamista ott él állandó jelleggel, de többször utazott gyanús céllal különböző európai városokba. A francia gyanúsítottak nem álltak megfigyelés alatt, jóllehet ketten közülük tavaly Szíriában jártak.

Az ügyész elmondta, hogy a strasbourgi előállítások során a nyomozók olyan dokumentumokat találtak, amelyekben

a gyanúsítottak egyértelműen hűséget esküdtek az Iszlám Államnak,

és a mártírhalált dicsőítették.

Merényletek sorozata

Franciaországot 2015 eleje óta egy sor terrortámadás érte, amelyek elkövetőjeként a dzsihadista szervezet jelentkezett.

Közülük a legvéresebb a tavaly november 13-án elkövetett párizsi merényletsorozat volt, amelyben 130-an vesztették életüket. Idén július 14-én egy teherautós ámokfutó 86 emberrel végzett a dél-franciaországi Nizzában.

"A strasbourgi kommandó és a Marseille-ben őrizetbe vett (marokkói) egyén közös megbízásokat kapott egy megrendelőtől az iraki–szíriai övezetből egy kódolt mobiltelefonos alkalmazáson keresztül" – hangsúlyozta az ügyész.

Az Iszlám Állam és a strasbourgiak november 14-én váltottak egy olyan üzenetet, amelyből a titkosszolgálatok azt a következtetést vonták le, hogy azonnali támadásra készülnek. A hatósági akciót ezért sürgősen szervezte meg az ügyészség a múlt hétvégén.

A szíriai irányító két olyan vádlottal is kapcsolatban állt, akiket június 14-én tartóztattak le. A hatóságok azt gyanítják, hogy ők voltak a most őrizetbe vett csoport finanszírozói.

A hétvégén lefoglalt számítógépekben és mobiltelefonokban talált adatok arra utalnak, hogy

a strasbourgi csoport december 1-jére tervezett merényletsorozatot.

Az ügyész szerint azonban jelenleg nem lehet megállapítani, mik voltak a célpontok.

Csütörtökön nyomozati források azt közölték az egyik őrizetbe vett vallomása alapján, hogy a potenciális célpontok között szerepelt a francia bűnügyi rendőrség párizsi központja, a karácsonyi vásár a Champs-Élysées sugárúton, a Párizshoz közeli Disneyland park, kávéházi teraszok a főváros északkeleti negyedeiben, egy párizsi metrómegálló, valamint vallási helyszínek.

Nyomozói körökből származó információk szerint idén már csaknem 20 terrortámadást hiúsítottak meg, és terrorszervezetekkel való kapcsolatok miatt 418 embert állítottak elő Franciaországban.