Ötvenmillióan kelnek útra az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
2007 óta nem volt ekkora forgalom az utakon hálaadás ünnepén, mint idén. Több repülőtéren terápiás kutyák segítségével oldják az utazók feszültségét. Északon hóviharokkal is meg kell küzdeniük az utazóknak, New Yorkban pedig megerősítették a biztonsági intézkedéseket.
Vágólapra másolva!

Szerda délután és este amerikaiak tízmilliói ültek autókba, vonatokra vagy repülőkre, hogy a csütörtöki ünnepre szeretteikhez utazzanak. Az amerikai autóklub előrejelzései szerint szerda és vasárnap között mintegy

49-50 milliónyian ülnek volán mögé.

Az Amtrak vasúttársaság pótjáratokat indít, és a nagy légikikötőkben is zsúfoltságra számítanak.

A felvételen a szerda esti Los Angeles-i dugó látható:

Egyes nagyvárosok repülőterein – például Chicagóban vagy Memphisben – terápiás kutyákkal sétálnak a helyi egyesületek, hogy szükség esetén a négylábúak segítségével oldják az utazók feszültségét, a nagy tumultusban rendszerint megtapasztalható stresszes állapotokat.

A dallasi nemzetközi repülőtéren ezer ingyenes parkolóhelyet biztosítanak, New Yorkban és Newarkban a nemzetközi reptereken csökkentett áron lehet parkolni.

Több vidéken az időjárás is próbára teszi az utazók türelmét.

Az északi szövetségi államokban, a Mississippi völgyének felső vidékén és a Nagy-tavaknál hóviharok dúlnak, az északkeleti államokban sok helyütt ónos eső esik.

New Yorkban szigorították a biztonsági intézkedéseket: a világváros készül a hálaadás napján hagyományos délelőtti parádéra, amelyre hárommilliónyi érdeklődőt várnak. Több mint háromezer egyenruhás rendőr, bombákat és robbanóanyagokat szimatoló kutyák és civil ruhás titkosszolgálatiak vigyázzák a metropolisz biztonságát. Szerda este már 81, homokkal megrakott teherautóval elkezdték lezárni az útkereszteződéseket.