Rekordrészvétel a francia előválasztáson, Francois Fillon vezet

FILLON, Francois
Párizs, 2016. november 20. Az ellenzéki jobboldali Köztársaságiak párt elnökjelöltségéért versengő Francois Fillon volt francia miniszterelnök a párt előválasztásának első fordulójában Párizsban 2016. november 20-án. (MTI/EPA/Jeremy Lempin)
Vágólapra másolva!
Mintegy 4 millió választásra jogosult francia állampolgár adta le voksát vasárnap a francia jobboldal elnökjelölt-állító választásának első fordulójában az IFOP közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint, az Elabe intézet 3,9 millió és 4,3 millió közé becsülte a szavazók számát. 
Vágólapra másolva!

Az eredmény bizonytalan a szavazatok végleges összeszámlálásig, amely este 11 óra és éjfél között várható Anne Levade, az előválasztást felügyelő párthatóság elnöke szerint.

Az utolsó felmérések szerint

szoros eredmény várható

a három favorit, Nicolas Sarkozy volt államfő és két volt miniszterelnök, Alain Juppé és Francois Fillon között.

Alain Juppé szavaz Forrás: MTI/EPA/Caroline Blumberg

Rajtuk kívül további három volt miniszter, Jean-Francois Copé, Bruno Le Maire és egyetlen nőként Nathalie Kosciusko-Morizet, valamint a párton kívüli ultrakonzervatív jobboldalt képviselő Jean-Frédéric Poisson méreti meg magát.

Délig mind a hét jelölt leadta szavazatát.

Többen, mint várták

A részvételi arány meghaladta a szervezők várakozását, akik maximálisan 4 millió választóra számítottak, de délig már több mint egymillióan, délután 5 óráig pedig több mint 2,5 millióan jelentek meg a 10 ezer szavazóhelyiség hetven százalékában. A legtöbb helyen legalább egy órát, de volt ahol két órát is kellett várakozniuk a szavazni szándékozóknak, hogy leadhassák a voksukat.

Először rendezett minden választó számára nyitott jelöltállító előválasztást a francia jobboldal

fél évvel az elnökválasztás előtt.

A baloldal öt évvel ezelőtti előválasztásának első fordulójában 2,6 millióan vonultak az urnákhoz, így a jobbközép Köztársaságiak által rendezett előválasztás részvételi aránya biztosan rekordnak számít.

Fillon vezet

A szavazatok négyötödének feldolgozása után Francois Fillon vezet 43 szazalékkal. Alain Juppé 27, Nicolas Sarkozy 21 százalékon áll.

Francois Fillon Forrás: MTI/EPA/Jeremy Lempin

A Reuters jelentése szerint Nicolas Sarkozy elismerte vereségét, és közölte, hogy a második fordulóban Fillont támogatja.