Vágólapra másolva!
24 ember meghalt, amikor egy autóba rejtett pokolgép robbant az iraki Amaríja településen egy esküvőn. A támadás célpontjai szunnita tartományi tisztségviselők lehettek.
Vágólapra másolva!

Huszonegy ember életét vesztette, és 42-en megsebesültek csütörtökön egy öngyilkos merényletben, amelyet egy nyugat-iraki, szunniták lakta településen tartott esküvőn követtek el - jelentették hírügynökségek.

A sebesültek közül többnek válságos az állapota. Korábban egymástól erősen eltérő adatok jelentek meg az áldozatok számáról.

Az Iszlám Állam vállalta a támadást

A merénylő levegőbe röpítette a robbanóanyaggal megpakolt gépkocsiját a Fallúdzsától délre fekvő Amaríja településen tartott esküvő közben.

Az öngyilkos támadás célpontjai szunnita tartományi tisztségviselők lehettek, akik szemben állnak az Iszlám Állammal. Az al-Dzsazíra pánarab televízió szerint

a halottak közt civilek és helyi törzsi milíciák vezetői is vannak.

A merénylet miatt a rendőrség éjszakai kijárási tilalmat hirdetett Amaríjában.

Az Shafaq News iraki hírportál jelentése szerint az Iszlám Állam jelentkezett a merénylet elkövetőjeként. A dzsihadista szervezet - dacára annak, hogy jelentős területeket vesztett az elmúlt évben Irakban - számos merényletet hajtott végre az országban.