Erőszakkal fenyeget az újonnan választott elnök

Horizontal
Igor Dodon, moldáv elnök kétszer is elutasította a "külföldi propagandával szembeni harcról" szóló törvény aláírását.
Vágólapra másolva!
Népszavazást írna ki Igor Dodon, a Moldovai Köztársaság vasárnap megválasztott, Mozkva-barát elnöke az országa és az Európai Unió között megkötött társulási szerződés felbontásáról. Erről ő maga nyilatkozott az Izvesztyija című orosz lapnak.
Vágólapra másolva!

„Az álláspontom változatlan. A szocialista párt vezetőjeként nyíltan az Eurázsiai Unióhoz való csatlakozást támogatom. Az államfő nem rendelkezik hatáskörrel az EU-val kötött társulási szerződés felmondására. Ugyanakkor népszavazást írhatunk ki azért, hogy

lássuk, mi a polgárok véleménye a témáról.

Így ebben a szakaszban fenntartjuk a partneri viszonyt az Európai Unióval, de remélem, hogy a jövőben elkezdünk közeledni az Eurázsiai Unióhoz" – jelentette ki Dodon.

Igor Dodon felbontaná az EU-val kötött társulási megállapodást Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

Dodon: Ez nagy hiba volt

A kronika.ro tudósítása szerint a megválasztott elnök szerint a moldovai lakosság 65 százaléka partnernek tekinti az Oroszországi Föderációt, 55 százalék pedig támogatná az Eurázsiai Unióhoz való csatlakozást, ha népszavazást írnának ki a kérdésről. Dodon állítása szerint ma már csupán feleannyian támogatják az európai uniós integrációt, mint hét éve, ezért első lépésben a szerződés gazdasági vonzataival foglalkozna.

Dodon szerint nagy hiba volt az uniós társulási szerződés aláírása, mivel a gazdasági mutatók tanúsága szerint az ország csupán veszített annak nyomán, mivel elvesztette az orosz piacot, az európait viszont nem kapta meg helyette.

„Én és a szocialista párt a szerződés felmondásáért küzdünk majd. Ami az Eurázsiai Uniót illeti, kezdetben együttműködési megállapodást írunk majd alá. Ez az elnök hatáskörébe tartozik" – mutatott rá Dodon. A politikus egyúttal a vereség elismerésére szólította fel a vesztes oldal újabb tüntetésekre készülő, a választás megismétlését követelő híveit, burkoltan megfenyegetve őket: nyugalmat akar, de ha ő is utcára szólítja a híveit,

a mostani tüntetők meg fogják bánni.

Már korábban fölvetette

Az Eurázsiai Gazdasági Unió 2014. május 29-én jött létre, az alapító Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán mellett Örményország és Kirgizisztán is tagja. Dodon kampánya során már fölvetette az EU-társulási szerződés felmondását, azonban az első fordulót követően arról beszélt: továbbra is partneri viszonyt szeretne az EU-val, és nem akarja, hogy a moldovai állampolgárok elveszítsék az uniós vízummentességet. A társulási szerződés felmondása azonban éppen ezt vonná maga után. Az Agora.md portál szerint ugyanakkor Dodon állításával szemben az EU Moldova legfőbb gazdasági partnere.

Tüntetők Igor Dodon moldáv elnök megválasztása ellen tiltakoznak Chisinauban. A választást 53,4 százalékos részvételi arány mellett Igor Dodon, a Moldovai Szocialisták Pártjának (PSRM) 41 éves elnökjelöltje nyerte meg Maia Sandurával, a jobboldali pártok közös jelöltjével szemben Forrás: MTI/EPA/Dumitru Doru

Hűvösség

A román politikum egyébként késve és hűvös hangnemben reagált Dodon győzelmére. Klaus Johannis államfő – hétfő este kiadott közleménye szerint – „tudomásul vette" a voksolás eredményét, és a tisztségével járó

felelősségére figyelmeztette az új moldovai elnököt.

A kormány a Moldovával kialakított – Dodon által megkérdőjelezett – „közös történelmi gyökereken", a demokratikus és jogállami értékeken alapuló különleges kapcsolatok folytatása mellett kötelezte el magát.