Barack Obama hivatalos látogatást kezdett Berlinben

OBAMA, Barack Berlin
Berlin, 2016. november 16. Barack Obama amerikai elnök integet az elnöki különgép ajtajában a berlini Tegel repülőtéren 2016. november 16-án. Obama háromnapos látogatásra érkezett Németországba. (MTI/EPA/Kay Nietfeld)
Vágólapra másolva!
Csaknem három napig tartó hivatalos látogatást kezdett Barack Obama amerikai elnök szerda este Berlinben.
Vágólapra másolva!

A távozó elnök európai búcsúlátogatásának utolsó állomásán rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be, a német főváros 50 kilométeres körzetében repülési tilalmat rendeltek el 3 ezer méter magasságig, a város központjának nagy részét lezárták, és mintegy 5 ezer rendőrt vezényeltek a péntek délutánig tartó eseménysorozat biztosítására.

A hivatalos program csütörtökön kezdődik; az amerikai elnök Angela Merkel német kancellárral tart megbeszélést. Pénteken

Merkel és Obama a brit miniszterelnökkel, a francia államfővel, az olasz és a spanyol kormányfővel együtt folytat tárgyalást.

A megbeszélések középpontjában a transzatlanti kapcsolatok jövője, Oroszország, a szíriai válság és az éghajlatváltozás megfékezéséért folytatott küzdelem áll. Az amerikai elnök Berlinből Peruba utazik tovább.