Egységkormány alakulhat a két éve háborúzó Jemenben

Szanaa, 2015. március 26.
Szanaa, 2015. március 26. Egy húszi lázadó fegvyeres egy szaúdi légicsapásban elpusztított épület romjai között Szanaában 2015. március 26-án. Ezen a napon Szaúd-Arábia és öbölbeli szövetségesei hadműveletet indítottak Jemen területén a síita húszi lázadók ellen. (MTI/EPA/Jahja Arhab)
Vágólapra másolva!
November 17-től kezdődő fegyvernyugvásban állapodtak meg a jemeni konfliktusban szembenálló felek, a síita húszi lázadók és a nemzetközileg elismert kormányt támogató szaúdi vezetésű katonai koalíció - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter, az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatása végén.
Vágólapra másolva!

Kerry újságíróknak továbbá elmondta, hogy a szembenálló felek megállapodtak abban is: azon lesznek, hogy

az év végéig létrehozzanak egy jemeni egységkormányt.

Október végén Abed Rabbó Manszúr Hádi, Jemen nemzetközileg elismert elnöke még elutasította az ENSZ béketervét, amelynek értelmében a síita húszi felkelőket bevonnák a jövőben megalakuló egységkormányba, korlátoznák a jemeni elnök hatalmát, cserébe pedig a lázadók kivonulnának az általuk elfoglalt nagyvárosokból.

A szaúd-arábiai emigrációban élő jemeni államfő arra hivatkozott, hogy a dokumentum a lázadókat "jutalmazza" és szerinte a béke csak úgy érhető el, ha a felkelést leállítják, a lázadók leteszik a fegyvert és kivonulnak az általuk megszállt városokból.

Egy húszi lázadó fegyeres egy szaúdi légicsapásban elpusztított épület romjai között Szanaában 2015. március 26-án. Ezen a napon Szaúd-Arábia és öbölbeli szövetségesei hadműveletet indítottak Jemen területén a síita húszi lázadók ellen Forrás: MTI/EPA/Jahja Arhab

Hádi kormánya, amelyet a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció tavaly március óta légicsapásokkal is támogat, csaknem két éve háborúzik az Irán támogatását élvező, az Ali Abdalláh Száleh volt elnökkel szövetséges húszi felkelőkkel, akik 2014 szeptemberében elfoglalták a jemeni fővárost, Szanaát.

A harcokban becslések szerint

több mint 10 ezer polgári személy halt már meg, és 3 millióan menekültek el.

A sebesültek száma eléri a 18 és fél ezret. A Jemenben uralkodó állapotokat az is súlyosbítja, hogy október elején kolerajárvány tört ki.

A konfliktusban szembenálló felek Kuvaitban a nyáron béketárgyalásokat folytattak, amelyek azonban zátonyra futottak.