Tömegmegmozdulások Kijevben a magas rezsi miatt

Kijev, demonstráció
Vágólapra másolva!
Az energiahordozók árának emelkedése és a rezsiköltség növekedése miatt tartanak demonstrációkat a következő napokban Kijevben. Az ukrán fővárosban a tiltakozó akciók miatt jelentős a rendőri készültség, szinte az egész belvárosból kitiltották az autókat.
Vágólapra másolva!

A rendfenntartó erők ötezer tagját helyezték készültségbe Kijevben, ahol mától több politikai és civil szervezet jelentett be tüntetéseket, melyekre több tízezer tiltakozót várnak. A biztonságiak mellett tűzszerészeket és kutyás rendőröket is kivezényeltek – írja a Kárpátalja internetes kiadása.

Erélyesen léphet fel a rendőrség

A rendőrség közölte, hogy a békés demonstrálókat nem zaklatják, ám a rendbontókkal, a kormányépületeket veszélyeztető akciókkal szemben eréllyel lépnek fel. A hatóságok attól tartanak, hogy az engedélyezett megmozdulásokhoz radikális, félkatonai szervezetek is csatlakozhatnak.

Kordonokkal készül a rendőrség a tüntetésekre Forrás: Origo

Az energiahordozók árának emelkedése miatt jelentősen nőttek a rezsitarifák, ez ellen tüntet mától többek között a Julija Timosenko vezette Batykivscsina párt, az Avtomajdan, számos szakszervezet, valamint a becsapott befektetők és betétesek.

Megszállták a metróállomásokat

A tüntetések miatt az ukrán főváros központjának csaknem teljes egészéből elterelték a gépjármű-forgalmat. A rendőrség információi szerint a világhálón intenzív toborzás folyik a november 15. és 21. közötti időszakra. A szervezők állítólag napi 80-150 hrivnyát kínálnak a tüntetések résztvevőinek.

Az Unian jelentése szerint

kedden már kora reggeltől rendőrök szállták meg a városközpont metróállomásait, ahol igazoltatnak, és fémdetektorokkal vizsgálják át a járókelők táskáit és ruházatát.

A jelentősebb kereszteződésekben kordonokat állítanak fel.