Az oroszbarát elnökjelölt nyert Moldovában

Horizontal
Igor Dodon, Moldova köztársasági elnöke.
Vágólapra másolva!
Az oroszbarát, szocialista jelölt, Igor Dodon nyerte meg a vasárnapi második fordulóban a moldovai elnökválasztást, a szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása alapján a voksok 52,9 százalékát szerezte meg az európai orientációjú, jobboldali Maia Sanduval szemben.
Vágólapra másolva!

A moldovai központi választási bizottság bejelentése szerint az elnökválasztás második fordulójában a részvételi arány 53,4 százalékos volt, négy százalékponttal magasabb, mint az első fordulóban. Az elnökválasztást 99,9 százalékos feldolgozottság szerint az oroszbarát Igor Dodon nyerte a voksok 52,9 százalékával. A végleges eredményt csak napok múlva fogják bejelenteni. 41 éves Dodon november 14-e, hétfő reggeli sajtóértekezletén

megígérte, hogy a szoros eredményből következően "figyelembe fogja venni" ellenfele táborának törekvéseit is.

Föderalizálná Moldovát

A Rosszija 24 orosz hírtelevíziónak nyilatkozva Dodon kijelentette, a választási eredmény azt jelzi, hogy Moldova népe az Oroszországhoz való közeledésre és a Dnyeszter menti konfliktus rendezésére szavazott. Ez utóbbi szerinte 2017 elején kezdődhet meg, miután a szakadár köztársaságban megtörtént az elnökválasztás.

Véleményem szerint az ország föderalizációja az egyetlen megoldás."

Igor Dodon szerint Moldovát föderalizálni kellene Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

Előrehozott választásokat szeretne

Azt is közölte, elnökként azon lesz, hogy Moldovában 2017-ben előrehozott parlamenti választásokat rendezzenek. Emellett nem zárta ki, hogy népszavazást is tartsanak az alkotmány módosításáról, melynek eredményeként kibővítenék az államfő jogköreit.

Rosszul szervezték meg

Mindkét jelölt szerint a választást "rosszul szervezték meg", egyebek között nem volt elég szavazócédula a külföldi szavazóhelyeken.

A szavazás tisztaságát négyezer hazai és külföldi megfigyelő ellenőrizte.

Moldova ingadozik

Moldova jelenlegi kormánya 2014-ben írta alá a társulási szerződést az Európai Unióval, de a kelet-európai ország

továbbra is ingadozik a potenciális európai uniós tagság és az Oroszországgal való kapcsolatok szorosabbra fűzése között.

Az elmúlt években összeomlott a moldovai gazdaság, miután a 2014-es parlamenti választások előtt 1 milliárd dollárnak – a hazai össztermék mintegy egynyolcadának – nyoma veszett a helyi bankokból. A korrupció elleni tömegtüntetések közepette az ország alkotmánybírósága visszaállította a közvetlen elnökválasztás rendszerét. Mind Oroszország, mind a Nyugat nagyobb befolyást szeretne elérni a 3,5 milliós lélekszámú, elszegényedett, de geopolitikai szempontból stratégiai helyen fekvő agrárországban.