Ezrek vonultak utcára a marosvásárhelyi katolikus iskoláért

Marosvásárhely, 2016. november 12. A Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett tüntetés résztvevői a marosvásárhelyi Vársétányon 2016. november 12-én. MTI Fotó: Boda L. Gergely
Vágólapra másolva!
Több ezer ember gyűlt össze - a szervezők kérésére könyvvel a kezében - szombat délután a marosvásárhelyi Vársétányon, hogy a magyar felekezeti oktatásért tüntessen, és tiltakozzon a római katolikus gimnázium ellehetetlenítése, igazgatójának, Tamási Zsoltnak a meghurcolása ellen.
Vágólapra másolva!

A tiltakozó nagygyűlést eredetileg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség hétfői, Maros megyei választási kampányindító rendezvényén hirdették meg. A Magyar Polgári Párt korábban nyilatkozatban vállalt szolidaritást a római katolikus gimnázium meghurcolt vezetőjével, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig válságkezelő csoport létrehozását sürgette a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megmentésére.

A Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett tüntetés résztvevői a marosvásárhelyi Vársétányon Forrás: MTI/Boda L. Gergely

Törvényes vagy törvénytelen?

A romániai korrupcióellenes ügyészség, a DNA szerint 2014-ben törvénytelen volt a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozása. Ezért eljárást indítottak Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan főtanfelügyelő ellen. Az ügyészség szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem kapta meg a működéshez szükséges engedélyeket.

A román szaktárca magyar nyelvű oktatásért felelős államtitkára ugyanakkor azt mondta, az iskolák létrehozásáról nem a tanügyi tárca dönt, hanem az önkormányzat és a tanfelügyelőség. A Római Katolikus Teológiai Gimnázium esetében mindkét intézmény pozitívan bírálta el a kérést.

Az ügyet a minisztérium már kivizsgálta, és nem talált történytelenséget.

A DNA ennek ellenére indított eljárást. Az emiatt hatvan napra hatósági felügyelet alá vont Tamási Zsolt a kényszerintézkedés idején nem gyakorolhatja igazgatói teendőit, nem léphet be az iskolába, és nem veheti fel a kapcsolatot az ügyben érintett személyekkel. A főtanfelügyelőt pedig 30 napra házi őrizetbe helyezte.

Közvetlen érintettsége miatt végül - a gyulafehérvári főegyházmegye vagyonának egy részét kezelő - római katolikus Státus Alapítvány vette át a demonstráció megszervezését. A megmozdulás így felülemelkedhetett egy pártrendezvény szintjén, és a körülötte kibontakozott széles körű szolidaritás jelezte: az erdélyi anyanyelvű oktatás, azon belül a felekezeti iskolák működése összmagyar ügy.

"Ne hagyjuk az iskolát!"

A marosvásárhelyi Vársétányra - jelentős, de diszkrét rendőri jelenlét közepette - többnyire kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a történelmi egyházi közösségek, a magyar iskolák tanárai és diákjai, jelen vannak a magyar pártok országos és helyi vezetői.

Könyvvel érkeztek Forrás: MTI/Boda L. Gergely

A Ne hagyjuk az iskolát! jelmondattal meghirdetett demonstráció nemcsak címében utalt Reményik Sándor Templom és iskola című ismert versére: a szemerkélő hideg esőben, jelentős karhatalmi jelenlét közepette gyülekező marosvásárhelyieknek a szervezők a költemény szövegét tartalmazó szórólapokat osztogattak, hogy a demonstráció végén együtt szavalhassák el a kisebbségi sorba jutott erdélyi magyarságnak 1925-ben írt felhívást:

A marosvásárhelyi demonstrációval egy időben a Kárpát-medence számos településén szolidaritási megmozdulásokat rendeznek.

Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben is tüntettek szombaton délután a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium és a magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében.

A Római Katolikus Gimnázium Forrás: MTI/Boda L. Gergely

Több helyszínen is felolvasták azt a petíciót, amelyben az erdélyi magyar történelmi egyházak kijelentették: a marosvásárhelyi katolikus gimnázium elleni ügyészségi eljárás után úgy érzik,

Erdély valamennyi magyar iskolája veszélybe került.

"Számunkra a magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét. Nem engedjük, hogy ezt bárki kockára tegye! Mi olyan Erdélyt akarunk, ahol jogainkat és javainkat ténylegesen biztonságban érezzük. Olyan országban akarunk élni, ahol a kisebbségpolitikát nem a titkosszolgálat és nem a bűnügyi szervek alakítják" - áll a petícióban.

Demonstráltak Miskolcon is

Szolidaritását fejezte ki a kereszténydemokraták ifjúsági szervezete a marosvásárhelyi katolikus iskola mellett szombaton Miskolcon.

Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke emlékeztetett: a romániai korrupcióellenes ügyészség november 3-án őrizetbe vette Stefan Somesan Maros megyei főtanfelügyelőt a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt 2014-es létrehozása miatt, és hatósági felügyelet alá vonta Tamási Zsoltot, a gimnázium igazgatóját.

Elmondta:

pont a december 11-i román parlamenti választások előtt.

Nacsa Lőrinc közölte: értetlenül állnak azelőtt, hogy már egyházi iskolán keresztül is támadást intéznek a magyar közösség ellen.

Az egyházi iskola értéket ad át, embert nevel és versenyképes tudást biztosít az ott tanulóknak, így az onnan érkező fiatalok biztosan hasznos tagjai tudnak lenni az erdélyi közösségnek, így a román társadalomnak is - tette hozzá.

Most az iskola áll támadás alatt, "ki tudja, ha ma a katolikus iskolával lehet ezt tenni, akkor holnap nem másik, harmadik, sokadik iskolával tesznek-e így" - mondta Nacsa Lőrinc.