Beszakadt a hó alatt egy orosz rakétaeszközgyár teteje

Jekatyerinburgi Gépgyár beszakadt teteje
Vágólapra másolva!
Négy munkás meghalt és tizennégyen megsérültek, amikor az elmúlt napokban lehullott hóréteg súlya alatt beszakadt a Jekatyerinburgi Gépgyár egyik üzemcsarnokának tetőzete.
Vágólapra másolva!

A Jekatyerinburgi Gépgyár egyik gyárépületének 800 négyzetméternyi beton tetőszerkezete omlott rá az üzemben dolgozókra. Az TASZSZ hírügynökség úgy tudja, hogy a balesetnek 3 halálos áldozata van. 14 munkást sikerült kimenteni a romok alól, őket kórházba szállították.

Egy embert eltűntként tartanak számon.

Más források négy halottról számoltak be.

Nem bírta a tető a havat

Az előzetes vélemények szerint az üzemi katasztrófát az okozta, hogy a csarnok lapos teteje nem bírta ki az elmúlt időszakban ráhullott hó súlyát. A körülmények kivizsgálására rendőrségi nyomozás indult.

Nem bírta a tető a hó súlyát Forrás: Origo

Hókotrók és rakéta-indítók

A Jekatyerinburgi Gépgyár a Buk, Antej és C-300 típusú föld-levegő rakéták indítószerkezeteinek előállítására szakosodott Almaz-Antej Konszernhez tartozik. Az Ural-hegység lábainál működő gyárban amellett polgári célú termékeket, többek között hókotrókat és elektromos rakodógépeket is gyártanak – írj a Vedomosztyi.