Ezért veszített Hillary Clinton

amerikai elnökválasztás 2016
Democratic presidential nominee Hillary Clinton speaks during a rally outside the University of Pittsburgh's Cathedral of Learning November 7, 2016 in Pittsburgh, Pennsylvania. / AFP PHOTO / Brendan Smialowski
Vágólapra másolva!
A feketék, a latinók és a fiatalok nem mentek el kellő számban szavazni: ez is közrejátszott a demokrata elnökjelölt vereségében – derül ki a CNN összeállításából.
Vágólapra másolva!

Hillary Clinton vereségéhez az is nagyban hozzájárult, hogy több társadalmi csoportot nem tudott olyan mértékben mozgósítani, mint négy évvel ezelőtt Barack Obama – írja a CNN Clinton vereségének okairól.

Clinton-támogatók a Fehér Ház előtt. A feketék és a fiatalok körében sem volt elég népszerű Forrás: AFP/Andrew Biraj

Hiába próbálta meg Obama elnök megnyerni Clintonnak az afroamerikai választókat, nem tudta kellő mértékben mozgósítani őket. A szerda reggeli exit poll adatok szerint

Ez jelentős különbségnek tűnik, de nem olyan nagy a négy évvel korábbihoz képest. 2012-ben Obamát 93 százalék, a republikánus Mitt Romney-t pedig 7 százalék támogatta. Ráadásul idén a választók 12 százaléka volt afroamerikai, szemben a négy évvel ezelőtti 13 százalékkal.

A vereséghez az is hozzájárult, hogy

a spanyol ajkúak körében Clinton még rosszabban teljesített,

hiába beszélt Trump a mexikói határra építendő falról vagy az illegális bevándorlók kitoloncolásáról. A latinók 65 százaléka a demokrata elnökjelöltet, 29 százaléka pedig Trumpot támogatta. 2012-ben Obama 71 százalékukat tudta megnyerni, Romney pedig 27-et. A csökkenés azért is fontos, mert a mostani választáson 11 százalék volt a spanyol ajkúak aránya, négy évvel ezelőtt 10.

Hillary Clinton más választói csoportoknál sem tudott olyan népszerű lenni, mint Obama. Rosszabbul teljesített a fehér szavazóknál (Clinton: 37, Obama: 39 százalék), az ázsiaiaknál (65, illetve 73 százalék), és a 18–29 évesek körében (55 és 60 százalék).