Életfogytiglant kaphat a darabolós gyilkos bankár

Vágólapra másolva!
Egy hongkongi esküdtszék egyhangúlag bűnösnek találta szándékos emberölésben kedden azt a brit bankárt, aki két évvel ezelőtt lakásában meggyilkolt két indonéz nőt, egyiküket meg is kínozta.
Vágólapra másolva!

Az eset világszerte ismertté vált az akkor 29 éves és a Bank of America-Merrill Lynch helyi fiókjában dolgozó Rurik Jutting brutalitása és amiatt, hogy mobiltelefonjával lefilmezte, amint kínozza és meggyilkolja egyik áldozatát.

Jutting nem ismerte el a szándékos emberölést, hanem azt állította, hogy "korlátozott felelősséggel" bírt az alkohol- és a drogfogyasztás, valamint szexuális zavarai (nárcizmus, szadizmus) miatt. Az elítélt bocsánatot kért áldozatai hozzátartozóitól, az erről szóló levelét ügyvédje olvasta fel ítélethirdetés után.

A férfi mindkét nőt azzal a céllal hívta el a lakására, hogy pénzért szexuális szolgáltatást nyújtsanak neki. Az először lakására hívott 23 évest megkínozta a fürdőszobában - ezt filmre vette -, majd elvágta a torkát.

Holttestét egy bőröndbe téve kirakta az erkélyre.

Napokkal később hívta fel a másik nőt, és neki is elvágta a torkát. Ezután ő maga hívta ki a rendőröket, akik kiérkezésükkor megtalálták a nappaliban a 26 éves nő holttestét. A nyomozók az eljárás aprólékossága miatt csak nyolc órával később találták meg az erkélyen bőröndben lévő másik holttestet.

Juttingra a büntetési tételt még csak ezután fogja kihirdetni az illetékes bíró, de

várhatóan életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélik.

Az AP hírügynökség szerint az ügy részletei rávilágítanak a hongkongi társadalom nagy vagyoni különbségeire és az elit egyes tagjainak dekadens életmódjára. Hongkongban mintegy 300 ezer indonéz, illetve Fülöp-szigeteki női vendégmunkás él, hivatalosan szinte mind háztartási alkalmazottként, de sok esetben szórakozóhelyeken, prostituáltként dolgoznak.