Keményebben lépne fel a törökökkel szemben Ausztria

Vágólapra másolva!
Az Európai Uniónak csökkentenie kell függését Törökországtól, és elsősorban a külső uniós határok védelmére kellene koncentrálnia – mondta Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az osztrák Ö1 közszolgálati rádióban.
Vágólapra másolva!

Az uniónak változtatnia kell a Törökországgal folytatott politikáján – hangsúlyozta Kurz. Indoklása szerint

Törökország az utóbbi években egyre távolabb került Európától.

Kurz teljesen abszurdnak nevezte a török elnök, Recep Tayyip Erdogan felvetését, amely szerint Európa felelős a Törökországban lévő terrorizmusért.

A külügyminiszter szerint, ha Törökország nem tartja be a megállapodás feltételeit, akkor "teljesen világos, hogy nem fogják folyósítani Törökországnak a migránsok megfékezésére Brüsszelből ígért hárommilliárd eurós támogatást".

Logikusnak nevezte Christian Kern osztrák kancellár felvetését, miszerint

az EU-török egyezmény meghiúsulása esetén el kell zárni az uniós pénzcsapokat.

Kurz szerint az Ausztrália által alkalmazott menekültpolitika lehetne a minta, vagyis az illegálisan érkező embereket a határon kellene megállítani és ellátni, továbbá biztonságos harmadik országba vagy a származási országaikba kellene visszaküldeni. Úgy vélte, hogy ezen intézkedések tudnák egyedül megszüntetni az embercsempészetet.

A Törökország és az Európai Unió közötti megállapodás értelmében az illegálisan az unióba érkező embereket visszaküldik Törökországba, ha nem nyújtanak be menedékkérelmet, vagy nem jogosultak menekültstátusra. Az EU cserébe azt ígérte Törökországnak, hogy összesen hatmilliárd euróval támogatja a Törökországban lévő menekültek ellátását.