Erdogan szerint a Nyugat a terrorizmust pártolja

TURKEY July Ankara 2016 Turkish President Recep Tayip Erdogan attempted military coup ANKARA, TURKEY - JULY 24: Turkish President Recep Tayyip Erdogan speaks to people demonstrating against Parallel State/Gulenist Terrorist Organization's failed military
Recep Tayyip Erdogan
Vágólapra másolva!
Erdogan török elnök szerint a terrorszervezetnek nyilvánított, szakadár Kurdisztáni Munkáspárttól lefoglalt összes fegyver nyugati, ebből az következik, hogy Európa a terrorizmust támogatja.
Vágólapra másolva!

A szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezettől lefoglalt

minden egyes fegyver Nyugatról származik, Európa ily módon a terrorizmust pártolja

- jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök november 6-án, vasárnap Isztambulban egy egyetemi rendezvényen.

Az államfő leszögezte: Európa, annak ellenére, hogy terrorszervezetnek minősítette a PKK-t, a szeparatisták támogatásával mégis a terrorizmust pártolja. Ráadásul a szervezet Európában még szabadon is tevékenykedhet - tette hozzá.

Kurdbarát párt vezetőit tartóztatták le

Törökországot éles nemzetközi bírálatok érték, amiért pénteken előzetes letartóztatásba helyezték a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) két társelnökét és hét további képviselőjét fegyveres terrorszervezet tagjaként folytatott propagandatevékenység vádjával. A tömörülés vasárnap teljes mértékben felfüggesztette parlamenti tevékenységét. A kormány azzal vádolja a HDP-t, hogy egyebek mellett anyagilag hozzájárult a PKK fegyveres felkeléséhez.

Binali Yildirim török miniszterelnök napközben azt mondta, hogy a főként kurdok lakta Délkelet-Törökországban található HDP-s önkormányzatok a nekik járó pénzt a PKK-nak küldték.

A kormányfő megfogadta: a PKK elleni harc addig folytatódik, amíg minden tartományban török zászlók nem lobognak majd.

Erdogan szerint az igazságszolgáltatás független

Erdogan közölte, hogy azok a képviselők, akik terroristaként viselkednek, terroristához illő bánásmódot érdemelnek. Mint fogalmazott: egyáltalán nem érdekli, ha a Nyugat diktátornak nevezi őt, csak az foglalkoztatja, hogy a saját népe, a törökök mit gondolnak róla. "Mit várunk egy olyan Európai Uniótól, amely 53 éve várakoztat a tagság kapujában?" - tette fel a kérdést az államfő. Hangsúlyozta:

Törökországban az igazságszolgáltatás független, amelybe senkinek, még neki sincs joga beavatkozni.

Erdogan szerint a kurd szakadárok nyugati fegyverei azt bizonyítják, hogy Európa a terrorizmust pártolja Forrás: AFP/2016 Anadolu Agency/Turkish Presidency / Yasin Bulbu

Találkozó lesz az EU-s nagykövetekkel

A legutóbbi török belpolitikai fejleményekre tekintettel Ömer Celik török EU-ügyi miniszter hétfőre

találkozót hívott össze az Európai Unió tagállamainak törökországi nagyköveteivel.

2015 közepén újultak ki a harcok

A török biztonsági erők és a PKK között két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában kiújultak a harcok Délkelet-Törökországban. Az összecsapásokban azóta a biztonsági erők 787 tagja, közel 15 ezer kurd lázadó és 312 civil vesztette életét.

A török hatóságok az eltelt időszakban 5500 fegyvert, 650 ezer lőszert, 142 tonna robbanóanyagot és közel 15 ezer robbanószerkezetet foglaltak le

a kurd felkelőktől. A PKK 1984 óta folytat fegyveres felkelést Törökországban. Kezdetben a kurdok függetlenségéért harcolt, napjainkban a kisebbség autonómiájáért küzd.