Budapesten lesz a kínai és közép-európai vezetők találkozója 2017-ben

Vágólapra másolva!
2017-ben Budapesten fogják tartani a kínai és közép-európai vezetők csúcstalálkozóját, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter..
Vágólapra másolva!

2017-ben Magyarország lesz a házigazdája a kínai és kelet-közép-európai vezetők csúcstalálkozójának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter november 5-én, szombaton az idei csúcstalálkozón, Rigában magyar újságíróknak.

Magyarországon volt az első

A tárcavezető kiemelte: Magyarországnak óriási megtiszteltetés a 2017-es tanácskozás megrendezése, amelyen 16 közép-európai ország és Kína miniszterelnöke találkozik Budapesten. Ezzel "a formáció visszatér" Magyarországra, hiszen

2011-ben itt rendeztek először ilyen találkozót,

akkor a térség pénzügyi és gazdasági miniszterei egyeztettek - emlékeztetett.

Az eredményeket fogják értékelni

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a most elfogadott irányelvek alapján négy területen fűzik szorosabbra Közép-Európa és Kína együttműködését: az infrastruktúra-fejlesztések, az emberek közötti kapcsolatok, a finanszírozási együttműködés és a zöld gazdaság, élelmiszeripar területén. A budapesti tanácskozáson az e tekintetben elért eredményeket értékelik majd - közölte.