Két robbanás Irakban, 30 halott

Vágólapra másolva!
Nők és gyerekek is voltak az iraki Havidzsa városában felrobbant busz utasai közt - ebben a robbanásban 12-en haltak meg. Egy másik pokolgépes merénylet pedig 18 áldozatot követelt Irak északi részén.
Vágólapra másolva!

Legalább 12 ember meghalt szombaton az észak-iraki Kirkuk tartományban az iszlamisták ellenőrzése alatt álló Havidzsa városban, amikor felrobbant egy rendőrségi teherautó.

A járművön helyi lakosok - köztük nők és gyerekek - voltak, akik el akarták hagyni a területet.

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a robbanást: a teherautó aknára futhatott vagy bomba is lehetett az egyik utasnál.

Egy másik robbanásban pedig az Iszlám Állam terrorszervezet elől menekülő iraki családok haltak meg Irak északi részén, amikor az út szélén elrejtett robbanószerkezetek működésbe léptek.

A robbanás 17 menekülő és egy rendőr életét oltotta ki.

Az Iszlám Állam egyik fellegvára, Moszul, az ország második legnagyobb városa visszafoglalására az iraki kormányerők két hete indítottak támadást.