Elfogták az ETA vezetőjét

Ascain, 2016. november 5. Egy rendőr kíséri az ETA (Baszkföld és Szabadság) nevű terrorszervezet 2008 óta szökésben lévő vezetőjét (j), Mikel Irastorzát a franciaországi Ascain településen 2016. november 5-én. Az akció a francia belföldi hírszerzés és a spanyol rendőrség együttműködésével zajlott. (MTI/EPA/Juan Herrero)
Vágólapra másolva!
Franciaországban letartóztatták Mikel Irastorzát, az ETA baszk terrorszervezet vezetőjét.
Vágólapra másolva!

Elfogták november 5-e, szombat reggel az ETA (Baszkföld és Szabadság) nevű terrorszervezet 2008 óta szökésben lévő vezetőjét a franciaországi Ascain településen - közölte a spanyol belügyminisztérium.

A tárca szerint Mikel Irastorzát a francia belföldi hírszerzés és a spanyol rendőrség együttműködésével vették őrizetbe.

2015 óta vezette az ETA-t

A 41 éves férfi 2015 szeptemberében került a betiltott szervezet élére, miután annak két vezetőjét a hatóságok kézre kerítették. "Ő felelt mindenért a terrorszervezet élén, és irányította annak minden tevékenységét" - hangsúlyozta a tárca. Irastorzával együtt egy francia nőt és egy spanyol férfit is őrizetbe vettek, akiket azzal gyanúsítanak, hogy bújtatták a férfit.

- tette hozzá a minisztérium.

A spanyol és a francia sajtó úgy tudja, hogy Irastorzát a franciaországi Bayonne-ban tartják fogva.

Egy rendőr kíséri Mikel Irastorzát Forrás: MTI/EPA/EFE/Juan Herrero

Nem kaptak amnesztiát

A Franciaország és Spanyolország területén található Baszkföld függetlenségéért küzdő ETA a nyolcvanas években követte el a legtöbb áldozatot követelő merényleteket. Az 1959-ben alakult csoportot több mint 800 ember haláláért tartják felelősnek. Az ETA 2011-ben jelentette be, hogy felhagy az erőszakos akciókkal, és leteszi a fegyvert, ám azok átadásáért és a szervezet teljes feloszlatásáért cserében amnesztiát kért tagjainak. A francia és a spanyol kormány ezt elutasította, mondván: nem tárgyalnak terroristákkal.