Hajószerencsétlenségben a Földközi-tengerbe fulladtak

TOPSHOTS Horizontal
Dikili, 2016. január 5. Egy vízbe fulladt migráns férfi partra mosott holtteste a nyugat-törökországi Izmir tartomány Dikili városának tengerparti fövenyén 2016. január 5-én. A hatóságok Leszbosz görög szigetre tartó bevándorlók közül több mint húsznak a holttestét találták meg ezen a partvidéken, miután csónakjuk felborult az Égei-tengeren. (MTI/AP/DHA) T
Vágólapra másolva!
Legalább 12 menekült életét vesztette, amikor gumicsónakjuk elsüllyedt Líbia partjai előtt – közölte szerdán az olasz parti őrség Rómában.
Vágólapra másolva!

A mentést végző öt hajó legénységének 29 túlélőt sikerült kiemelnie a tengerből. A gumicsónak vészjelzést adott le, mielőtt a líbiai partoktól 25 tengeri mérföldre, vagyis 45 kilométerre északra elsüllyedt. Az eltűntek utáni kutatás folyamatban van. A menekültek kimentésében az olasz haditengerészet helikopterei is részt vettek. A bevetés a rossz időjárási körülmények miatt különösen nehéznek mutatkozott – tette hozzá a parti őrség szóvivője. Nemzetközi szervezetek szerint több mint 3800-an vesztették életüket a Földközi-tengeren idén, miközben megpróbáltak eljutni Európába.