Az Iszlám Állam vállalt magára egy németországi gyilkosságot

Vágólapra másolva!
Az Iszlám állam jelentkezett egy két héttel ezelőtt a németországi Hamburgban történt gyilkosság elkövetőjeként. A német sajtó szerint azonban érdemes fenntartással kezelni a hírt.
Vágólapra másolva!

A terrorszervezet szócsövének számító Amak hírügynökség jelentése szerint a dzsihadisták egy harcosa „megkéselt két embert” október 16-án Hamburgban. A „műveletet válaszként hajtotta végre a koalíciós államok polgárai elleni támadásra buzdító felhívásra”.

A rendőrség akkori tájékoztatása szerint az Alster folyó partján, egy híd alatt egy ismeretlen hátulról leszúrt egy 16 éves fiút, majd az áldozat társaságában lévő 15 éves lányt belökte a folyóba.

A fiú belehalt sebesülésébe, a lány nem sebesült meg.

Lehet, hogy nem is igaz

Amennyiben igaz az Amak állítása, a hamburgi az Iszlám Állam első halálos áldozatot követelő németországi támadása - mutatnak rá német hírportálok. Kiemelik azonban, hogy a hírügynökségi jelentés nem bizonyíték, és azt érdemes fenntartásokkal kezelni, mert a szervezet rendszerint 48 órán belül jelentkezik a megbízásából végrehajtott terrorcselekmények elkövetőjeként, a hamburgi gyilkosság pedig két hete történt, és nem is két embert késeltek meg, hanem egyet.

A hamburgi rendőrség nem kommentálta az Amak-jelentést. Korábbi tájékoztatása szerint az ismeretlen elkövető egy 23 és 25 év közötti, délies kinézetű fiatalember lehet. A támadás után elmenekült a helyszínről. Indítéka nem ismert. A kést nem találták meg.