Ostromlott szíriai területekre jutott be a Vöröskereszt

Vágólapra másolva!
Hetven teherautónyi segélyszállítmányt sikerült eljuttatni négy ostromlott településre, fél év óta ez volt az első ilyen akció. 
Vágólapra másolva!

A konvojok a Damaszkusz közeli Madaja és Zabadani városokba, valamint az északnyugati Idlíb tartomány két falujába, Fuába és Kefrajába vitték a segélyszállítmányt.

A libanoni határ közelében fekvő, 40 ezer lakosú Madaját közel fél éve tartják ostromzár alatt a szíriai kormánnyal szövetséges erők. A közeli Zabadaniban mára ezer ember maradt. Az ENSZ becslései szerint összesen 20 ezer lakosú, két Idlíb tartományi falut felkelők tartják bekerítve 2015 áprilisa óta.

A világszervezet múlt csütörtökön folytatta szíriai segélyműveleteit, két nappal azután, hogy Aleppótól nyugatra, Urm al-Kubra településnél légicsapás érte egy konvoját. A Szíriai Arab Vöröskereszt közlése szerint a támadásban egy munkatársuk és mintegy húsz civil vesztette életét, és egy raktárépületük megsemmisült.