12 embert öltek meg öngyilkos merénylők Tikritben

Vágólapra másolva!
Tizenkét ember vesztette életét az észak-iraki Tikritben, ahol szélsőségesek megtámadtak egy rendőri ellenőrző pontot a város bejáratánál, felrobbantva egy gépkocsiba rejtett pokolgépet is - közölte az iraki rendőrség.
Vágólapra másolva!

A merénylet, amelynek elkövetését egyelőre nem vállalta egyetlen csoport sem, az első volt a Bagdadtól mintegy 150 kilométerre északra fekvő városban azóta, hogy azt 2015 áprilisában visszafoglalták az Iszlám Állam fegyvereseitől.

Az egyik fegyveres merénylőt lelőtték az ellenőrzőpontnál, miután agyonlőtt négy rendőrt. Két társa gépkocsijával még mintegy hét kilométert haladt a város irányába, amikor felrobbantották a gépkocsiban lévő pokolgépet, megölve nyolc embert. A támadásban 34-an megsebesültek - közölték a források.

A támadást akkor követték el a szélsőségesek, amikor a helyi rendőrség parancsnoka és a tartományi biztonsági tanács vezetője az ellenőrző ponthoz látogatott. Egyikük sem sérült meg.