Növelik a terrorizmus áldozatainak kártérítését Franciaországban

Emlékezés a terrorizmus áldozataira Párizsban
Francois Hollande
Vágólapra másolva!
Növeli Franciaország a terrorizmus áldozatainak kártérítési alapját, jelentette be Francois Hollande francia államfő hétfőn a terrorizmus áldozatainak nemzeti megemlékezésén, Párizsban.
Vágólapra másolva!

Csaknem ezren vettek részt azon a megemlékezésen, amelyet a terrortámadások túlélőinek egyesületei rendeznek 1998 óta minden évben. A rendezvénynek ezúttal a tavalyi és idei iszlamista terrortámadások új dimenziót adtak, a terrorcselekményekben összesen 236-an vesztették életüket.

A francia elnök ünnepi beszédében ezentúl "igazságos és átlátható" kártérítést ígért minden
érintettnek. Jelezte, hogy a kártérítési alapra ezentúl az állam vállal garanciát.

Francois Hollande Forrás: MTI/AP/Michel Euler

Francois Hollande azt is mondta, hogy a korábbiaknál nagyobb összeget kell fordítani a terrorizmus elleni harcra.

"Biztos alapokat kell biztosítani a megkezdett folyamatnak, természetesen a merényletek megelőzéséről beszélek, ami egy folyamatos munka, és amely még annál is több eszközt igényel, mint amelyek megerősítéséről korábban döntöttem" - fogalmazott az államfő.