Az első eredmények alapján Putyinék nyerik az orosz választást

Vágólapra másolva!
Az orosz választási bizottság közlése szerint a parlamenti választáson a részvételi arány több mint 10 százalékkal alacsonyabb, mint öt évvel korábban, moszkvai idő szerint este 6-ig csak a jogosultak 39 százaléka voksolt. Az első részeredmények és egy exit poll szerint a kormánypárt a szavazatok 44-45 százalékára számíthat, 4-5 százalékkal kevesebbre, mint öt évvel korábban.
Vágólapra másolva!

Oroszországban a választópolgárok 39,37 százalék adta le szavazatát moszkvai idő szerinti 18 óráig a parlamenti választásokon - közölte szeptember 18-a, vasárnap este az orosz központi választási bizottság.

Öt éve ugyanebben az órában ez az arány 51,7 százalék volt.

Mindenképpen érvényes lesz

Oroszországban a választás érvényességét nem befolyásolja a résztvevők aránya. Az országban 11 időzóna van, az utolsó urnákat a kalinyingádi exklávéban este 8-kor zárják.

A legmagasabb részvételi arányt idén a Csecsen Köztársaságban és a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságban mérték, 83,88, illetve 80,5 százalékos eredménnyel. Ramzan Kadirov csecsen vezető kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a vezetése alatt álló köztársaságban idén azért nem lesz 100 százalék körüli a szavazók aránya, mert sokan éppen a minden muszlim életben legalább egyszer megteendő zarándoklaton, a hádzson vesznek részt a szaúd-arábiai Mekkában és Medinában.

Moszkvában az öt évvel ezelőtti 50,03 százalékkal szemben a közép-európai idő szerinti 17 óráig a jogosultak mindössze 28,62 százalék szavazott.

Putyinék győzelme borítékolható

Oroszországban vasárnap az Állami Duma (a szövetségi parlament alsóházának) 450 új képviselőjét választják meg, a ház tagjainak felét hagyományos módon, országos pártlistáról, a másikat pedig az idén újból bevezetett egyéni körzetek alapján.

Elemzők és közvélemény-kutatók nem számítanak drámai változásra.

A felmérések szerint a törvényhozásban magabiztosan megtartja domináns pozícióját a Vlagyimir Putyin elnök mögött álló Egységes Oroszország párt, és valószínűleg nem lesz olyan parlamenten kívüli radikális ellenzéki párt, amely az új törvényhozásban képes lenne frakciót alakítani.

Ugyancsak vasárnap választják meg 39 régió képviseleti szerveit, az Oroszországi Föderációt alkotó 85 entitás közül hétnek a vezetőjét, valamint mintegy 5 ezer önkormányzatot. Az összesen 38 ezer mandátumért több mint 103 ezer jelölt indul 49 párt és hat társadalmi szervezet képviseletében.

Marad minden a régiben

Az előzetes szavazati eredmények alapján a kormányzó Egységes Oroszország párt megőrizte meghatározó szerepét az orosz szövetségi parlament alsóházában (Állami Dumában), és úgy tűnik, hogy a vasárnapi választás alapján ugyanaz a négy párt alapíthat majd frakciót, mint eddig.

A VCIOM állami közvélemény-kutató intézet által kiadott

exit poll-eredmények szerint a kormánypártra a szavazatok 44,5 százalékát adták le.

Ez az eredmény mintegy 4,5 százalékponttal alacsonyabb az öt évvel ezelőttinél.

Az Egységes Oroszország a főleg a keleti régiókból beérkezett első eredmények alapján a leadott voksok 44,15 százalékát, a jobboldali populista liberális demokraták 8,39 százalékát, a Gennagyij Zjuganov vezette kommunisták 17,24 százalékát, a szocialista színezetű Igazságos Oroszország pedig 6,25 százalékát kapta.

A frakcióalakításhoz át kell lépni az 5 százalékos szavazatküszöböt.