A New York-i kormányzó szerint terrorizmus volt a robbantás

29-en megsebesültek a New York-i Manhattan déli részén, amikor szombat este felrobbant egy szemétkuka robbanás new york usa 2016.09.18.
New York, 2016. szeptember 18. New York-i rendőrök a város Chelsea nevű negyedében elkövetett robbantás helyszínén 2016. szeptember 18-án hajnalban. Legalább huszonkilencen megsérültek, amikor felrobbant egy hulladéktároló. Bill de Blasio, New York polgármestere a robbanás helyszínén közölte: a robbanás "szándékos cselekedet" következménye volt, ám "pillanatnyilag nincs bizonyíték arra, hogy terrorista akcióról volna szó". (MTI/EPA/Justin Lane)
Vágólapra másolva!
New York kormányzója szerint a városban történt robbantás egyértelműen terrorcselekménynek minősül, de egyelőre nem találtak olyan nyomot, ami bármelyik nemzetközi terrorszervezethez kötné. A kormányzó azt ígérte, a felelősöket el fogják kapni, és bíróság elé állítják.
Vágólapra másolva!

A New York-i robbantás terrorcselekmény volt, mondta újságíróknak a robbantás helyétől nem messze Andrew Cuomo, New York kormányzója.

- mondta a kormányzó.

A város polgármestere korábban azt nyilatkozta, nem terrorista merénylet történt, de szándékos támadás.

Igazságszolgáltatást ígért

Andrew Cuomo azt is elmondta, hogy egyelőre nem találtak olyan nyomot, ami a robbantást bármelyik nemzetközi terrorszervezethez kötné, írja a BBC.

Nem fogjuk megengedni, hogy az ilyen emberek és az ilyen fenyegetések megzavarják az életünket New Yorkban.

Az ilyen emberek rettegést akarnak kelteni. Azt akarják, hogy aggódva menjünk New Yorkba. Nem fogjuk hagyni, hogy félelmet keltsenek" - mondta Cuomo.

New York kormányzója szerint ha a városban bomba robban, az egyértelműen terrorcselekmény Forrás: AFP/2016 Getty Images/Spencer Platt

Nem halt meg senki

A kormányzó szerint nagy szerencse, hogy a robbantásban nem halt meg senki.

A robbantásban ugyanakkor 29 ember megsérült, és komoly anyagi kár keletkezett.

Manhattenben helyi idő szerint szeptember 17-e, szombat este robbant fel egy kukába helyezett bomba. Négy háztömbbel arrébb találtak egy másik robbanószerkezetet, egy kuktát, amiből drótok lógtak ki, és amire szigszalaggal mobiltelefont erősítettek.