Elítéltek négy fiatalt az Iszlám Állam népszerűsítéséért Ausztriában

Vágólapra másolva!
Az ausztriai St. Pöltenben kedden terrorizmus vádja miatt szabtak ki büntetést négy fiatalra, mivel népszerűsítették az Iszlám Állam terrorszervezetet. Két vádlott hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, a másik két fiatal büntetésének kiszabását három éves próbaidőre elhalasztották. A tárgyalás a nyilvánosság kizárásával zajlott.
Vágólapra másolva!

A fiatalok közül hárman Oroszországból származnak, a másodrendű vádlott Koszovóból érkezett. A bíróság közlése szerint mind a négyen annak a 15 éves fiúnak az ismerősi köréhez tartoznak, aki még 2014-ben a bécsi Westbahnhof pályaudvaron tervezett robbantást. A fiatalt már kétszer elítélték, legutóbb dzsihadista propagandáért áprilisban húsz hónap letöltendő börtönbüntetést kapott.

Az első- és a másodrendű vádlott az IÁ kegyetlenkedéseiről szóló képeket és videókat osztott meg az interneten, így mindketten terrorista egyesülés és bűnszervezet támogatása miatt kaptak büntetést.

A harmadrendű vádlott a párizsi merényleteket követően Allah Akbar! (Allah a legnagyobb) mondatot tett közzé a világhálón, ezért őt terrorista bűncselekmény támogatása miatt ítélték el.

A negyedrendű vádlottat pedig életveszélyes fenyegetés miatt mondták ki bűnösnek, mivel beismerte, hogy a másodrendű vádlottat korábban kétszer is megfenyegette.

A bírói indoklásban az is elhangzott, hogy a fiatalok büntetlen előítéletűek voltak.

A hatóság átvizsgálta a vádlottak mobiltelefonját és számítógépét, amelyeken számos propagandaanyagot találtak. Ezeket az elsőrendű vádlott a Youtube videómegosztó portálon népszerűsítette. 2015 novemberében az alsó-ausztriai St. Pöltenben lévő pályaudvaron ismerte meg a másodrendű vádlottat, akit a Koránt idézve próbálta meggyőzni az IÁ tevékenységének helyességéről. A vádlottak tagadták, hogy az IÁ rémtetteket hajtana végre.