Bármikor újra atombombát robbanthat Észak-Korea

Kim Dzsongun
Kim Dzsongun a példás büntetések híve
Vágólapra másolva!
Észak-Korea befejezte az előkészületeket újabb, immár hatodik kísérleti atomrobbantásához – adta hírül a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli kormányforrásokra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A hír szerint az összegyűjtött információk alapján Észak-Korea a kísérleti atomrobbantásainak szokásos helyszínén, az északkeleti partvidékén azt a harmadik alagutat készíthette elő a teszthez, amelyet eddig még nem használt. Szöul szerint bármikor megtörténhet az újabb robbantás.

Kim Dzsongun, észak-koreai diktátor Forrás: AFP/Kcna

A hírügynökség arra nem tért ki, hogy milyen információk alapján jutott a dél-koreai kormány a fenti következtetésre.

Észak-Korea pénteken hajtotta végre ötödik, eddigi legerősebb kísérleti atomrobbantását fennállása 68. évfordulójának tiszteletére. A kommunista diktatúra atombombatesztjeit 2006-ban kezdte.