Fegyveresek hatoltak be egy brit templomba

Vágólapra másolva!
Egy vegyes házasság ellen tiltakoztak azok a fegyveresek, akik az angliai Leamington Spa szikh templomát szállták meg. A rendőrök kezdettől fogva helyi nézeteltérésként, és nem terrorcselekményként kezelték az ügyet.
Vágólapra másolva!

Nyolc órán át tartó alkudozások után a tiltakozók elhagyták a templomot. A rendőrök 14 embert őrizetbe vettek – írja a BBC.

Egy szikh és egy muzulmán esküvőjét tartották volna a Gurdwara Sahib-templomban. Az épületet mostanra kiürítették, de a rendőrök a helyszínen maradtak.

Az már többször előfordult, hogy tiltakozók zavarták meg a vegyes esküvőket, de a mostanihoz hasonló súlyosságú incidensre még nem volt példa.

Több százezer szikh él Nagy-Britanniában

A szikh vallást mintegy 500 évvel ezelőtt Nának guru alapította, a világon hozzávetőleg 23-25 millió követője van. Észak-Indiában született, és a mai napig különleges helyet foglal el a vallástörténetben és az isteneszmék között egyaránt.

Indiában mintegy

14 millióra tehető a szikhek száma,

kétharmaduk az északnyugat-indiai Pandzsáb államban él, a vallás keletkezési helyén. A diaszpóra legnagyobb létszáma (körülbelül 300 000 hívő) az Egyesült Királyságban található.