Magyar áldozatok egy német hajóbalesetben

Erlangen, hajóbaleset
A balesetben a legénység két magyar tagja életét vesztette
Vágólapra másolva!
Hídnak ütközött vasárnapra virradóra Bajorországban a Duna–Rajna–Majna-csatornán egy szállodahajó, a bajor rendőrség szóvivője szerint a balesetben két ember meghalt, és mindketten magyar állampolgárok voltak.
Vágólapra másolva!

Az áldozatok a hajó legénységéhez tartoztak, egyikük 33, a másik 49 éves volt.

Az ütközés következtében teljesen összeroncsolódott a hajóhíd, a két magyar roncsba szorulva halt meg.

Az áldozatok pontos beosztása még nem ismert, de a hatóságok abból indulnak ki, hogy legalább egyikük felhatalmazással rendelkezett a hajó vezetésére, és

mindketten a szolgálati beosztásnak megfelelően tartózkodnak a hajóhídon.

A Süddeutsche Zeitung úgy tudja, hogy az idősebbik a másodparancsnok volt, a fiatalabb pedig matróz.

A Budapestre tartó szállodahajó összeroncsolódott teteje Forrás: MTI/EPA-DPA/Nicolas Armer

A Süddeutsche Zeitung azt írja, hogy a hajón süllyeszthető a kormányállás, de ezzel a művelettel valamiért elkéstek, így tarolhatta le a vasúti híd a kabint.

A baleset hajnali fél kettő körül történt Erlangen Frauenaurach nevű városrészénél – mondta Michael Petzold, a Közép-Frankföld (Mittelfranken) nevű bajorországi közigazgatási körzet rendőrkapitányságának szóvivője.

Hozzátette, hogy az áldozatok személyazonosságának megállapítására irányuló eljárást vasárnap délelőtt befejezték, és kapcsolatba léptek a müncheni magyar főkonzulátussal. Ezt megerősítette Kovács Ferenc konzul, aki hangsúlyozta, hogy minden segítséget megadnak az eljárás folytatásához, szükség esetén akár a helyszínen is.

A szállodahajó a híd alatt Forrás: MTI/EPA-DPA/Nicolas Armer

A baleset éjfél után másfél órával történt.

A Budapestre tartó kirándulóhajó utasai ekkor már aludtak.

A baleset oka egyelőre nem ismert. A Budapestre tartó szállodahajón 181 utas és 49 fős legénység tartózkodott.

Az utasok az ütközés után még négy órán át a hajó fedélzetén voltak, kimentésük reggel hatkor kezdődött. Mintegy kétszáz fős mentőcsoport vesz részt az evakuálásban.